Bíró Attila szövetségi kapitány szavai szerint a magyar női vízilabda-válogatott nem elégszik meg azzal, hogy a csütörtöki elődöntő megnyerésével már biztosan érmes a hazai világbajnokságon.
Garantált telt ház
„Egy olimpián a faluban, vagy most a világbajnokságon, ahol egy szállodában laknak a csapatok, lehet látni azt, hogy kiknek van még esélye az éremszerzésre, csak ők veszik komolyan az egészet. Nekünk már megvan az érem, ez egy extra érzés, de ezzel nem fogunk megelégedni” – folytatta a szakember, aki külön kiemelte a világbajnokságot megelőző erdélyi csapatépítő összetartást, amely nem is konkrétan a vízilabdáról szólt, de olyan hatása volt az alakulatra, aminek most is érzi az eredményét. A szövetségi kapitány a csapat péntek délelőtti edzéséről elmondta, természetesen
nagyon fáradtak voltak a lányok, de ez ilyenkor egy jóleső érzés.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a pénteki sajtótájékoztató kezdetén kiemelte, hogy fantasztikus volt sokezer szurkolóval átélni a hollandok elleni elődöntőt, jó érzés volt magyarnak lenni. „Remélem, jó hangulatot teremtettünk a lányoknak, akikre rendkívül büszke vagyok” – nyilatkozta. Megjegyezte, a vb ideje alatt a nemzetközi szövetség a vidéki helyszíneken is járt, Sopronban, Debrecenben és Szegeden is maximálisan meg voltak elégedve a szervezéssel, illetve a csapatok is nagyszerűen érezték magukat. A magyar együttes szombaton 20 órakor találkozik az amerikaiakkal, szinte garantáltan telt ház előtt, ugyanis annak az 1000 darab jegynek, ami a hollandok elleni elődöntőt megelőzően még elérhető volt a fináléra, a nagy részét már megvásárolták.
Ismerjük az amerikaiakat
Bíró Attila elmondta, a döntőig hátralévő időben „nagy dolgok” már nem történnek, frissítés, regeneráció és az alap taktikai elemek gyakorlása szerepelnek a programban. A szakember megjegyezte, a szükséges mentális és a fizikai erővel rendelkezik a gárda, a játékosoknak pedig nyugodtnak, higgadtnak kell maradniuk és akkor egy szoros mérkőzést játszhatnak az amerikaiakkal a fináléban. A hollandok elleni csütörtök elődöntőben négy góljával a legeredményesebb magyar, Leimeter Dóra kitér rá, hogy ugyan sokat kivett belőlük a találkozó, de természetesen mindenki nehezen aludt el az éjszaka. A válogatott balkezes kiválósága kitért arra is, hogy jó volt közel telt ház előtt vízbe ugraniuk, ez mindenképpen a női vízilabda fejlődését jelzi. Az aranycsatával kapcsolatban pedig azt emelte ki,
hogy nem fognak feltett kézzel menni a döntőre.